Az infektológus főorvos szerint inkább az a baj, hogy kevés az oltott, 50 százalék alatt vagyunk. Sok fiatal még nem rendelkezik védettséget igazoló kártyával oltás híján, nekik valószínűleg nagyon nagy motiváció lehet a plasztikkártya arra, hogy felvegyék az oltást. Szlávik János kötelezővé nem tenné a koronavírus elleni oltást.
Véleménye szerint a koronavírust nem fogjuk tudni eltüntetni, a betegség ittmarad velünk. Ez egy náthavírus, ami megszelídülhet a jövőben, de eltűnni nem fog.
Az Indiai mutánst nem lehet megúszni, de meg kell akadályozni, hogy jobban terjedjen - mondta Szlávik János a csatornán.
A WHO Sinopharmot érintő vizsgálatának kapcsán megfogalmazott védettségi aggályokról azt mondta: a járvány kapcsán sok az egyéni vélemény. „Tessék abbahagyni az antitest méregetését, mert az nem mérvadó” – fogalmazott a főorvos. Szavai szerint az oltások jók és védenek, így nem az antitestek alapján kell nézni az eredményt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre