A mintavételi helyek kiválasztásánál az volt a fő szempont, hogy a lakosság minél nagyobb részét és az ország minden földrajzi területét reprezentálják. Így esett a választás a megyeszékhelyekre, a Budapest teljes területét és az agglomeráció egy részét ellátó három szennyvíztelepre, valamint öt további agglomerációs településre (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta), amelyek szennyvizét egyesített mintaként vizsgálják.
A mintát a szennyvíztelepek üzemeltetői veszik le hetente, a vizsgálat, az elemzés, valamint az előjelzések elkészítése pedig az NNK-ban történik. A szennyvíz nem fertőz, mivel fertőzőképes vírusrészecskét még sehol a világon nem mutattak ki belőle – emelte ki a főosztályvezető a napilapnak.
Kapcsolódó
A tavaly májusban indult, saját fejlesztésű vizsgálatokkal nem magát a kórokozót, hanem annak örökítőanyagát (RNS-ét) mutatják ki. Légúti vírusok örökítőanyagát szennyvízből korábban sem Magyarországon, sem máshol nem vizsgálták még.
A szennyvízalapú előrejelzés segítségével tehát az egészségügyi ellátórendszer időben felkészülhet a tünetes betegek számának emelkedésére. Jelenleg öt-hat nappal előre tudják jelezni a járványhelyzetben várhatóan bekövetkező változásokat, ez az időtartam pedig lehetőséget ad mind a hatóságok, mind a lakosság felkészítésére – fogalmazott Pándics Tamás.
A módszert az igényeknek megfelelően folyamatosan fejlesztik, így már a különféle vírusvariánsokat is ki tudják mutatni a szennyvízből. Az eredmények azt igazolják, hogy jelenleg a brit mutáns dominál országszerte, ez jelentősen hozzájárult a mostani, kedvezőtlen járványügyi statisztikákhoz. A legújabb vizsgálatok azt mutatják, hogy a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országosan stagnáló, illetve enyhén mérséklődő tendenciájú, így vélhetően hamarosan elérünk a harmadik hullám tetejére.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre