A kajak-kenu válogatott tagjai dél-afrikai utazásuk előtt a Moderna cég koronavírus elleni injekciójából csak az elsőt kapták meg, a teljes védettség azonban csak a második adag beadása után alakulhat ki. A sportolók nemcsak elkaphatják, de tovább is adhatják a betegséget - írja a napilap a hazai szakszövetséghez (MKKSZ) közel álló, a neve elhallgatását kérő orvosra hivatkozva, aki elmondta, hogy hiába győzködték a vezetőket, tudományos érveiket félresöpörték. A sportolóknak pedig azt mondták, aki nem utazik el, nem lesz válogatott.
Schmidt Gábor, a kajakosok elnöke a lapnak úgy vélte nem érzi túl kockázatosnak az utazást, a kiutazás és a hazajövetel negatív teszthez kötött. Az utat már korábban lekötötték, az, hogy előtte nyílt lehetőség az oltásra, csak a Magyar Olimpiai Bizottság munkáján múlt.
Jelenleg tíz-tizenöt sportoló edz Dél-Afrikában, teljesen elzárva, a legnagyobb elővigyázatossággal. Tudjuk, hogy az első oltás nem ad védettséget nekik, de a jövőre nézve jobb helyzetben vannak, hiszen hazatérésüket követően a másodikat is megkapják - magyarázta Schmidt.
Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának korábbi vezetője szerint nincs értelme úgy oltani, ha valaki az első vakcina beadását követően külföldre, veszélyeztetett országba utazik, az egész eljárás egy anomália - nyilatkozta a lapnak szakember.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin