2021 őszén idáig 1910 esetet fogadtak az intézményben, 2019-ben ugyanebben a periódusban „csak” 1360-at. Eközben 613-ról 857-re nőtt a figyelemzavaros esetek száma, és 30-ról 60-ra ugrott a kényszeres gondolataik miatt kezelésre szorulóké.
A szakambulancián jelenleg 500 gyerek vár időpontra, és a szám folyamatosan nő. A koronavírus-járvány negatív hatása már tavaly is érződött, azonban az idei ősz kezdete minden korábbi rekordot megdöntött - idézi az intézmény közleményét a 444.hu.
Kapcsolódó
A koronavírus-járvány – és az azzal járó korlátozások – pszichológiai hatásai a pszichiáterek szerint elsősorban a serdülőkorban lévőket sújtják; közöttük nagyon sokan okoznak saját maguknak könnyebb, de esetenként súlyosabb sérülést is.
A pandémia katalizátorként hatott a serdülők és a családok problémáira, az amúgy is létező gondok a bizonytalanság és a krízis hatására még erősebben jelentkeznek. A serdülők azért élik meg nehezebben ezt az időszakot, mert ők már elég nagyok ahhoz, hogy tudatosítsák magukban a feszültségeket, és amúgy is kritikus életszakaszban vannak
– idézi a közlemény dr. Tárnok Zsanettet, a Vadaskert Alapítvány igazgatóját.
Tárnok szerint ugrásszerűen megnőtt az önsértő gyerekek száma, és ezek a gyerekek jellemzően nem azért okoznak maguknak sérülést, mert el akarják dobni az életüket, inkább a feszültséget, a frusztrációt akarják levezetni. Ezzel együtt, folytatja az igazgató, sok az öngyilkosságot megkísérlő vagy szuicid gondolatokat megfogalmazó fiatal is.
Meredeken nő a súlyos esetek száma
Meredeken nő a súlyos esetek száma. Sokaknak okoz gondot a fizikai kontaktus hiánya és az iskolába való visszatérés is. Az intézményben folyamatosan próbálják bővíteni a kapacitásokat, hogy így segítsék a gyermekeket és szüleiket, hiszen a gyerekek akkor vannak jól, ha a családok is egészségesek.
A szervezet legfrissebb globális felmérése szerint a 15-24 éves korosztály több mint egyharmada számolt be gyakori szorongásról és idegességről, és csaknem minden ötödik vallott tartós lehangoltságról és motivációhiányról. A pandémia hatására pedig mára egy egész generáció mentális egészsége került veszélybe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Hídfoglalás is jöhet: összegyűltek a dühös tüntetők, akik a Pride miatt vonultak utcára

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni

Új pótszabadság jöhet, szívszorító ok áll a háttérben

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról
