Madurka Katalin azt is mondta: a lélegeztetőgépre kerülő betegek 80 százaléka meghal, akik lekerülnek a lélegeztetőgépről azok pedig kezdetben enni sem tudnak egyedül annyira legyengülnek.
A Híradónak nyilatkozó háziorvos szerint azoknál is gyakoriak a szövődmények, akik kórházi kezelés nélkül megússzák a fertőzést. Náluk hónapokkal később is gyakran jelentkezik fáradékonyság, magasvérnyomás, alvászavar, depresszió.
Szakemberek éppen ezek miatt az elhúzódó, életminőség-rontó hatások miatt figyelmeztetnek arra, hogy az oltás sokkal kisebb rizikóval jár, mint a fertőzés elkapása. A hosszú távú szövődmények ráadásul azoknál is jelentkezhetnek, akik tünetmentesen, vagy csak alig érzékelhető tünetekkel vészelik át a betegség akut szakaszát.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta