Az elvégzett tesztek egy részén úgynevezett genomszekventálást végeznek, hogy azonosítsák, a koronavírus melyik variánsához tartozik a minta - elemzi az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai a 24.hu. Az ECDC honlapján 2021 júniusának közepétől részletesen lekérdezhető, hogy egy adott országban a hetente végzett tesztekből hány esett át genomszekventáláson, és ezeknek mi lett az eredménye. Június közepén a közel hatszáz pozitív tesztnek alig az ötödét genomszekventálták, addig az augusztus 9-cel kezdődő héten több mint a felét.
Ebből látszik az brit változat (alfa) háttérbe szorulása és az indiai (delta) koronavírus-variáns mekkora ütemben nyer teret. Augusztus 2-a és 15-e között a 858 elvégzett tesztből 307 esetben a deltát mutatták ki a genomszekventálás során, ami egyébiránt ellentmond a koronavirus.gov.hu-n közöltekkel: ott ugyanis augusztus 17-én azt írták, „az utóbbi két hétben heti 60–61 delta variánst igazoltak”. Európában az ECDC adatai szerint a vizsgált minták háromnegyedénél a deltát mutatták ki.
Kapcsolódó
Magyarország tovább csúszott hátra az ECDC által vizsgált harminc európai uniós, illetve az Európai Gazdasági Térségbe tartozó országot figyelő oltási listáján. Jelenleg a 19. helyen áll, ugyanis Litvánia is elé került. Máltán már a felnőtt lakosság 97 százalékát beoltották, Írországban, Portugáliában és Izlandon pedig tíz nagykorúból már kilencet. A sort továbbra is Lettország, Románia és Bulgária zárja.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)