Miközben Európa-szerte szép lassan kúsznak fel a Covid-esetszámok, augusztus elején például Bulgáriában már egyik hétről a másikra megduplázódott, Koszovóban megháromszorozódott a delta variánssal fertőzöttek száma, Magyarországon alig észrevehető a vírus jelenléte - írja a Népszava. A járványügyi hatóságok tartósan napi 80-90 új esetet regisztrálnak.
Egyelőre a napilap által megkérdezett járványügyi szakértők sem értik a jelenség okát. Volt aki azt mondta: meglehet, hogy még a fellángolás előtt állunk, miután jóval nagyobb az elszigeteltségünk, mint például az osztrák vagy cseh szomszédainké – kevesebb magyar is utazik és ide sem jön annyi turista. Egy másik opció, hogy a vírus terjedése valójában erőteljesebb, mint amit az adatok mutatnak.
Magyarország legendásan keveset tesztel, e tekintetben lakosságarányosan csak Ukrajna, Szlovénia végez kevesebb ilyen vizsgálatot. A kevesebb teszttel pedig kevesebbet, és valószínűleg csak a súlyosabb eseteket lehet észlelni. A delta a fiatalabbak körében gyakran okoz enyhe lefolyású megbetegedést. Így aki némi lázat és egyéb náthaszerű tüneteket észlel, és egyébként kapott oltást, valószínűleg nem fordul orvoshoz és így nem regisztrálhatják az ő megbetegedését.
További magyarázat lehet a helyzetre, hogy magyar sajátosságról van szó. Tavaly épp ugyanez volt a helyzet: augusztus huszadika előtt gyakorlatilag az országban egyetlen góc volt, Veszprém megyében. Ennek lehet az a magyarázata, hogy nyáron nálunk kevesebb a kontaktus, főként mindenki a családjával van.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező