Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy étteremben addig maszkot kell viselni, amíg az asztalhoz érünk vagy onnan felállva mosdóba megyünk, de levehető a maszk az asztalnál ülve.
Olyan vendéglátóhelyeken, büfékben, szórakozóhelyeken, ahol állva illetve bárpultnál fogyaszt valaki ételt vagy italt, kizárólag a fogyasztás időtartamára leveheti a maszkot, de ha csak beszélget éppen, akkor viselnie kell a maszkot.
Kérjük, hogy mindenki tartsa be a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, hiszen most ez a védekezés legfőbb eszköze, így tudjuk megóvni a saját illetve mások egészségét is - írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében.
A szabályok betartatásáért a vendéglátóhely, az üzlet üzemeltetője is felelős. Attól a vendégtől, aki felszólítás ellenére sem veszi fel a maszkot, a kiszolgálást meg kell tagadni és fel kell szólítani a helység elhagyására.
Emellett a már korábban is hatályban lévő szabályoknak megfelelően továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, taxikban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, az ügyfélfogadási irodákban, a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is.
A maszkviselésre vonatkozó szabályok betartatását a rendőrség is ellenőrizheti, és az üzletet, vendéglátóhelyet, ahol nem tartják be, bezárattathatja - írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot