A jelentéstervezet szerint fennállhat a kockázata annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az Európai Unió szerződésének második cikkében lefektetett értékeket, ezért a szerződés 7. cikkének 1. pontjában leírt vizsgálat elindítását helyezi kilátásba Magyarország ellen.
A magyar kabinet foglalkozik a Tavares-jelentéssel, az jó pár tárcát érint a kormányból, ugyanakkor azt világosan lehet látni, hogy a dokumentum tele van tárgyi tévedésekkel és csúsztatásokkal - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán az MTI kérdésére.
Megítélése szerint a jelentéstevő sok esetben kettős mércét alkalmaz, ugyanis az általa kritizált intézkedéseknek majdnem mindegyike létezik valamely uniós tagországban, amelyekkel szemben az EU sosem lépett fel.
"Ugyanakkor magát a jelentést egy politikai jelentésnek gondolom, hiszen világosan lehet látni, hogy a szocialista, liberális, zöldpárti és az egyesült baloldali frakció az, amely támogatja, ezzel ellentétben a néppárti és a konzervatív frakció tagjai kritikákat fogalmaztak meg a jelentéssel szemben" - közölte a szóvivő.
Giró-Szász András úgy látja, a jelentéstevő lényegében a 2010 előtti állapotok visszaállítását kéri a kormánytól, azon állapotok visszaállítását, amelyek átalakítása miatt kapott kétharmados többséget a jelenlegi kabinet. "Ez semmi mást nem jelent, mint a magyar választók akaratának a felülírását" - jelentette ki.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint