A Magyar Közlönyben megjelent határozat a rendkívüli kormányzati intézkedéseket csökkentette 4 milliárd 26 millió forinttal. Ebből a külképviseletek igazgatása közel 1,7 milliárdot, míg az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok pedig szintén 1,7 milliárd forinthoz jutottak.
A gazdaságvédelmi alapból kerek 10 milliárd forintot tett át a kormány a gazdaságvédelmet szolgáló területfejlesztési feladatokra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezeten belül a köznevelési intézmények felújítása, beruházása 1,7 milliárddal csökkent és ez a pénz átkerült a Klebelsberg Központ beruházásaira.
Végül a Központi Maradványelszámolási Alapból 2 milliárd 344 millió forintot csoportosított át a kormány. Ebből az MH Egészségügyi Központ dologi kiadásokra 1,1 milliárd, míg az Egészséges Budapest Program szintén dologi kiadásokra 1 milliárd 147 millió forintot használhat fel.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el