Ebbe a csoportba azok tartoznak, akik nem deviza alapú, hanem valódi devizahitelt vettek fel. Köztük, és a deviza alapú hitelesek között valójában nincs különbség, ugyanúgy ki vannak téve az árfolyamok ingadozásának, mint mindenki más. Ráadásul a valódi devizahitelesek között is sok olyan van, aki ugyanúgy forintban törleszt, mint a deviza alapú hitelesek, tehát a gyakorlatban sincs különbség a két csoport között - írja az index.hu.
Rogán most azt ígérte, hogy megvizsgálják, hogy a végtörlesztésből kizártak közül kik viselnek még árfolyamkockázatot. Ha kiderül, hogy ezek a devizahitelesek is érintettek, akkor rájuk is kiterjesztik a törvény hatályát két hét múlva.
Az viszont továbbra is kérdés, hogy mi lesz azokkal, akik valódi devizahitelüket ténylegesen devizában törlesztik. Rogán róluk konkrétan semmit nem mondott, csupán általánosságban úgy fogalmazott, hogy mindenkire kiterjesztik a lehetőséget, akiknek valamilyen árfolyamkockázata van. Ez félreérthető, mert azoknak a devizahiteleseknek hivatalosan nincs árfolyamkockázatuk, akik devizában utalják a részleteket. Bankjuk a hitelfolyósítás időpontjában sem állapított meg árfolyamot, hiszen nem is történt semmilyen devizaváltás, így nem lehet például azt megállapítani, hogy milyen árfolyamon adósodtak el.
Rogán kijelentése azonban nekik kedvezően is értelmezhető, hiszen bár hivatalosan nincs, valójában mégis van árfolyamkockázatuk abban az esetben, ha fizetésüket forintban kapják. Ilyenkor ők is minden hónapban meg kell vásárolják a törlesztéshez szükséges devizát, tehát ugyanúgy ki vannak téve az árfolyamváltozásoknak, mint mindenki más.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit