Elköltötte az általános kormányzati tartalékot a kormány - írta a Világgazdaság. A rendkívüli helyzetekre félretett pénzből a legérdekesebb tétel a vizes-vb-nek juttatott újabb 7,2 milliárd forint. Ezzel a rendezvény költségvetése az eredeti 25 milliárd forintos tervekhez képest immáron 97 milliárd forintnál tart - derül ki az Index számításaiból.
Az Eximbank tőkéjét 28,5 milliárd forinttal emelte meg a kormány az útfejlesztési keretből - folytatódik a Világgazdaság összegzése. A Váci Fejlesztő Központ létrehozására és a belügyi tárca igazgatási kiadásaira is jutott forrás, és kapott pénzt az Országos Széchenyi Könyvtár, illetve a Pesti Magyar Színház is. Ezzel a 100 milliárdos keret el is fogyott.
Ez azonban nem jelenti az osztogatás végét. Ha a kormány tudja tartani a hiánycélt, akkor más tartalékokat is felhasználhat. Ezek közé tartozik az Országvédelmi Alap, ahol a gazdasági napilap számításai szerint közel 50 milliárd forint várja, hogy elköltsék. Ebből a forrásból eddig 3,3 milliárd forint ment el a Sóstói Stadion fejlesztésére.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák