A Napi.hu több olvasója jelezte, hogy csütörtökön elérhetetlenné vált több közigazgatási oldal, így az Ügyfélkapu és a magyarorszag.hu oldal. Egyikük szerint először a Központi Azonosítási Ügynök rendszer állt le, állítja, még szerda este. A NISZ azonban közölte, hogy 2018. április 26. napján 03:48 perctől bizonytalan ideig - a hiba elhárításáig - szünetel a szolgáltatás.
Délután háromnegyed négykor a NISZ Zrt. közölte lapunkkal, hogy:
Kapcsolódó
"A NISZ Zrt. által működtetett honlapokon elérhető komplex szolgáltatásokban a fennakadásokat szoftverhiba okozza, amelynek elhárításán a NISZ és az Oracle szakemberei folyamatosan dolgoznak.
A hiba elhárításáig az ügyfelek szíves türelmét kérjük."
Az Oracle még 2017-ben nyerte meg a NISZ által kiírt közbeszerzést a gyártó szoftvereinek támogatására és azzal kapcsolatos ügyintézésre. A tender összértéke 636 millió forint volt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!