Az Országvédelmi Alapból történő előirányzat-átcsoportosítás 16 milliárd 746 millió forintot tesz ki. Ennek a két legnagyobb tétele "a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra" szánt 6 milliárd 625 millió, továbbá az egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatására adott 6 milliárd 983 millió forint.
Plusz pénz a katolikus egyháznak
Kapcsolódó
Döntött a kormány arról is, hogy a premontrei rend alapításának 900. évfordulójához kapcsolódó fejlesztésekre összesen 9,7 milliárd forintot biztosít. Ebből még az idei évre jut 1 milliárd 235 millió, jövőre 3 milliárd 508 millió, míg 2019-re 3 milliárd 217 millió forint. A beruházások nagyobb tételei a következők: templomépítés Gödöllőn - 1 milliárd 695 millió, a Zichy-kastély
befejezési munkái - 1 milliárd 640 millió, a Csornai apátság bővítése - 2,2 milliárd, végül pedig a Türjei beruházás befejezése 1,5 milliárd forintból.
Működtetési támogatás az Operaháznak
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a kötött segélyhitelezés előirányzatát 1 milliárd 441 millió forinttal, míg az Eximbank Zrt. a kamatkiegyenlítési előirányzatot 4 milliárd forinttal lépheti túl.
A Kaposvári Kaposi Mór Kórház déli épülettömb rehabilitációja idén kapott már 1 milliárd 898 milliót, jövőre pedig 1 milliárd 79 millió forint központi költségvetési támogatáshoz jut.
A Magyar Állami Operaház működési költségeinek kiegészítő támogatása - az idei költségvetés terhére - 1 milliárd 962 millió forint, az erről szóló kormányhatározat szerint.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)