A tervezet kapcsán az NGM szeptember közepéig várják a további észrevételeket, a tervezetről várhatóan ősszel dönt a kormány - olvasható a portálon.
Az anyagban egyebek közt megjegyzik, hogy a jelenlegi szabályozás gyakorlati tapasztalatainak értékelését követően a vállalatok közötti készpénzes fizetésekre vonatkozó havi másfél millió forintos felső határt két lépcsőben akár 500 ezer forintra lehet csökkenteni.
2019. július 1-étől kezdve az MNB azt várja el a bankoktól, hogy csatlakozzanak az addig megépítendő azonnali átutalási rendszerhez. Az intézkedést az ellenőrzés hatékonyságának növelésével együtt tervezik bevezetni. E szabályozást akár a természetes személyek és vállalkozások közötti készpénzforgalomra is ki lehetne terjeszteni a minisztérium szerint.
Az elektronikus fizetések támogatását ösztönzendő az állam maga is lépéseket tervez, így az állami kifizetések (például juttatások, nyugdíj kifizetések) kizárólag elektronikus úton való kiegyenlítése is fontos lépés lehetne a készpénzmentesítésben. A tervezett új szociális alapszámla bevezetése lehetővé teszi, hogy akinek nincs bankszámlája, az olcsó megoldást találjon ennek megoldására. Az állami intézményekhez történő befizetések (pl. okmánybélyeg) esetén minden esetben meg kell teremteni az elektronikus fizetés lehetőségét - hívja fel a figyelmet az NGM
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető