A folyamatosan emelkedő búzaárak miatt nyár óta találgatja a sajtó, vajon mikor lépi át a szimbolikus, négyszáz forintos határt a kenyér ára - írja az Index. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, szeptemberi inflációs jelentéséhez kapcsolódó fogyasztói átlagár-táblázat szerint ezt az egész éves lassú, ám kitartó emelkedés ellenére még épphogy elkerültük.
A fehérkenyér kilója januárban átlagosan 374 forint volt, szeptemberben már 399 forintba került a boltokban. Azóta vélhetően már túl vagyunk ezen is, tekintve hogy a legutóbbi lisztáremelés hatása vélhetően épp októberben jelent meg a pékek áraiban is. Hosszabb távon azonban újabb emelésekre kényszerülhetnek a pékek.
Kapcsolódó
Októberben már szinte biztos a sütőipari áremelés, januárban az újabb lisztáremelés várható.– mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. Az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszere szerint a párizsi árutőzsdén tonnánként 99 996 forintos fronthavi áron jegyezték a héten az étkezési búzát, míg a fekete-tengeri búzára 97 153 forintos áron kötöttek üzletet a chicagói árutőzsdén, a belföldi előállítású búzával 84,6 ezer forintos tonnánkénti áron üzleteltek. A határidős jegyzések alapján jövőre sem várható érdemi árcsökkenés.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona