Az Index információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi Fidesz-kongresszuson jelenti be, hogy 2016-ra jelentősen megnövelik, vélhetően megduplázzák az ingatlanvásárlásra igénybe vehető családi otthonteremtési kedvezmény (csok), régebbi nevén szocpol támogatásokat.
A kormány az idén már jelentősen kiszélesítette azoknak az ingatlanoknak a körét, amelyeket a családi otthonteremtési kedvezménnyel meg lehet vásárolni. A július óta érvényes szabályok szerint használt ingatlanok esetében például 500 ezer és 3,25 millió forintos vissza nem térítendő támogatást lehetett igénybe venni. Az eddigi módosítások azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem pörögtek fel a lakásépítések.
Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszus utolsó felszólalója lesz. Előtte beszédet mond Kövér László, Semjén Zsolt, Balog Zoltán, Rogán Antal, Lázár János, Kósa Lajos, sőt Tarlós István is.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól