Szigetvári Viktor eddigi elnök visszalépett a jelöltségtől a küldöttgyűlésen. Juhász Péter megbízatása két évre szól. A küldöttgyűlés úgy határozott, hogy Majtényi László legyen az Együtt köztársaságielnök-jelöltje.
Ezzel kapcsolatban megjegyezték, Majtényi László közéleti szerepvállalásával komoly és tiszteletreméltó érdemeket szerzett a rendszerváltás óta, legfőképpen az alkotmányosság védelmezőjeként, valamint korrupcióellenes tevékenységével. A küldöttgyűlés felkéri a pártban politizáló független országgyűlési képviselőket, hogy ajánlják Majtényi Lászlót köztársaságielnök-jelöltnek, jelöltté válása esetén pedig szavazzanak rá.
A küldöttgyűlése döntése nyomán a párt vezetői: a párt elnöke Juhász Péter, alelnökei Hajdu Nóra és Berkecz Balázs. Az elnökség tagjai: Nagy Sándor, Pataki Márton, Spät Judit, Szabó Szabolcs, Szelényi Zsuzsanna, valamint Szijj Zsuzsanna. Az Országos Politikai Tanács elnöke Szigetvári Viktor lett.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető