Az alacsony infláció és a növekedésre ható, lefelé mutató kockázatok miatt csökkentette az idei év végi jegybanki kamatszintekre adott előrejelzését Magyarországra és más kelet-európai feltörekvő gazdaságokra a JP Morgan. A Moody's Investors Service szerint az sem kizárt, hogy a Federal Reserve is leáll, sőt ismét elkezd kamatot csökkenteni, bár vannak ez ellen szóló jelek is. A világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának londoni elemzői az indoklás szerint azért csökkentették a magyarországi kamatszint-várakozást, mert továbbra is megfelelőnek tűnik a magyar makrohiányok finanszírozása szempontjából fontos globális befektetői kockázatvállalási hajlam, a forint erősebb a jegybank inflációs jelentésében szereplő előrejelzésnél, a maginfláció várhatóan 2 százalék közelében marad a második félévben, és a teljes kosárra számított inflációs ráta is "kényelmesen belül lesz" a célsávon. A JP Morgan szerint ugyanakkor 2006-ban már korlátozott lesz az MNB monetáris enyhítési mozgástere; a befektetési intézet elemzésében szereplő táblázat szerint a cég 2006 végére is az idei év szeptemberére jósolt 6,50 százalékos jegybanki kamatot jósolja.