A Belügyminisztérium (BM) a kormány által 2012. október 8-án számára elrendelt 2,838 milliárdos forintos zárolást túlnyomórészben saját bevétel befizetésével oldotta meg - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésére adott írásos válaszából. Eszerint a BM e megoldást október 10-én kezdeményezte, majd a kérdésről a Nemzetgazdasági Minisztériummal szakértői egyeztetéseket tartottak - a zárolás nagyságrendje és a működőképesség megtartása miatt többkörös egyeztetések voltak.
A folyamat eredményeként végül 438,4 millió forint értékű lett a 2011-es zárolás, a fennmaradó 2,399 milliárd forintot a tárca fejezetébe tartozó jogcímek a központi költségvetésbe történő befizetéssel teljesítettek. Az egyeztetések eredményét tartalmazó miniszteri jóváhagyásról szóló értesítő levélt 2012. november 27-én postázták, a BM a befizetési kötelezettséget, illetve a zárolásokat november 30-ig teljesítette is - írta Matolcsy.
Mindez többféle előirányzatot érintett:
- a 2011-es közfoglalkoztatási programok végrehajtása során fel nem használt 1,183 milliárd forintot 2012. november 30-ig befizettek a központi költségvetésbe.
- 2011-es a Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetnek biztosított, a vízügyi feladatok átadás-átvétele során a BM fejezetébe átkerült (2012-ben maradvány-átvételként elszámolt), fel nem használt 337,8 millió forintot befizették a központi költségvetésbe.
- a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) létrehozására 2011-ben biztosított, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak átadott, de feladatelmaradás miatt fel nem használt 178,5 millió forintot befizették a központi költségvetésbe.
- a Katasztrófa-elhárítási célelőirányzatra 2011-ben előlegként lekért, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak 2012-ben átadott, fel nem használt 500 millió forintot befizettek a központi költségvetésbe.
- a 1164/2012-as számú kormányhatározat által a BM fejezet részére az egyszerűsített honosítási eljáráshoz kapcsolódó feladatok végrehajtására, elszámolási kötelezettséggel biztosított 921,5 M Ft támogatásból az év végéig fel nem használt 200 millió forintot befizettek a központi költségvetésbe.
- a Büntetés-végrehajtás cím dologi kiadások előirányzatán a ppp-beruházásokhoz kapcsolódó 2012-re tervezett előirányzatból 388,4 millió forintot zároltak.
- az Ártéri lakóingatlanok kiváltása Ipolytamóc településen fejezeti kezelésű előirányzatot 50 millió forint összegben zárolták.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető