Rubovszky György, az új bírákat jelölő kilenctagú parlamenti eseti bizottság elnöke a lapnak elmondta: levélben fordult a grémium tagjaihoz, és felkérte őket, hogy legkésőbb szeptember 12-éig közöljék, kit találnának alkalmasnak a három posztra.
A jelölőbizottság a javaslatok beérkezése után, jövő hétfőn ülést tart, majd kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hallgassa meg a jelölteket. Rubovszky György szerint a parlament akár már szeptember 24-én megválaszthatja az Alkotmánybíróság új tagjait.
A választás azért vált esedékessé, mert Bragyova András és Kovács Péter kilencéves megbízatása szeptember végén lejár, novemberben pedig távozik Balogh Elemér is.
Szakmai berkekben számos név felvetődött, a lap szerint legtöbben alkalmasnak találnák a tisztségre Varga Zs. Andrást, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dékánját és Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát, de felvetődött Schanda Balázs budapesti és Badó Attila szegedi professzor neve is.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot