A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A költségvetési bizottság által támogatott, a környezetvédelmi termékdíj szabályozását módosító javaslat utolsó verziója érintetlenül hagyta a legfontosabb tarifákat, így jövőre nagyjából 30 százalékkal nőhet mind a gyártók, mind a kereskedők jelenlegi termékdíj-fizetési kötelezettsége. Ezzel teljesülhet a nagyjából 60 milliárd forintra tervezett, kifejezetten ebből az adónemből származó jövő évi bevétel. Az adócsomagba emelt termékdíj-módosítóról a parlament lapzártánk után szavazott, azonban a bizottsági támogatások várhatóan elegendőnek bizonyulnak az elfogadáshoz. Piaci elemzők szerint a termékdíjterhek bizonyos esetekben háromszoros mértékűre emelkedhetnek, azaz arra is van esély (a jövő évi csomagoláskibocsátástól függően), hogy a bevételek átlépik a 60 milliárdos határt.
Ugyanakkor ennek fordítottja is igaz lehet, hiszen a kiskereskedelmi forgalom csökkenésével akár tíz százalékkal is gyengülhet a visszagyűjthető csomagolóanyagok kibocsátása. Ha a gyártók igazodnak a fogyasztói igényekhez és kissé a termékdíjszabályok "ellen játszanak" (például új, könnyebb csomagolóanyagokat használnak), a bevételek 54-55 milliárd forint körül alakulhatnak.
A jogszabályi háttér alapot teremt a korábban tervezett termékdíjbevételek növelésére, egyelőre azonban nincs hír arról, hogy a visszagyűjtésben érdekelt állami ügynökség anyagi feltételei biztosítottak-e. A legutóbbi hírek szerint az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséget 300 millió forinttal feltőkésítik a szolgáltatási szerződések megkötése érdekében, az online céginformációs rendszerben azonban ennek egyelőre nincs nyoma, ott továbbra is ötszázezer forintos törzstőke látható.
| Hatályos | Javaslat | |
| Műanyag | 28 | 42 |
| Társított (kivéve italkarton) | 44 | 50 |
| Rétegezett italkarton | 22 | 28 |
| Fém | 13 | 20 |
| Papír, fa, textil | 16 | 20 |
| Üveg | 6 | 17 |
| Egyéb | 44 | 50 |
| Forrás: Forrás: törvénytervezet | ||
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta