A teherautók használatarányos útdíja valóságos kincsesbánya a kormánynak, idén már 230 milliárdot is beszedhetnek ebből a forrásból - írja a g7.hu. A személyautók után várható 70 milliárddal együtt ez már annyira nagy összeg, hogy minden 40. forint állami bevétel az útdíjakból folyik be.
Az M1-es évi 54 milliárd profitot termel az államnak, az M6-os viszont számításaink szerint évi 50 milliárdos veszteséget termel - változatlan forgalom esetén még további 22 évig.
Kapcsolódó
A portál hatékonysági számításai szerint az M1-es építése nyolc év alatt megtérülne. Egy kicsit tovább tartana ez, ha a finanszírozási költségeket is figyelembe vesszük, de úgy néz ki, hogy piaci alapon is jó üzlet lenne megépíteni az M1-est.
Ehhez képest különösen érdekes, milyen mostohán bánik a sztrádával az állami fenntartó; csak azt követően kezdődtek nagyobb javítások, hogy az úttest több helyen balesetveszélyessé vált, és sebességkorlátozásokat kellett bevezetni.
A fotó forrása: Szász Péter/Napi.hu
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta