Hernádi Zsolt ellen a Mol egyik részvényese - aki korábban a cég vezető jogtanácsosa volt -, terjesztett elő pótmagánvádat azt állítva, hogy az olajtársaság részvényeinek értéke azért csökkent jelentősen, mert a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA olajipari vállalat irányítási jogához.
A Fővárosi Törvényszék idén májusban megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság határozatának formáját végzésre helyesbítette, valamint mellőzte a vagyon elleni bűncselekmények alól felmentő ítéleti rendelkezéseket - mondta el a bíró a szerdai tárgyaláson.
Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság betartotta az eljárási szabályokat és lényegében helytálló érvekkel határozott az eljárás megszüntetéséről. A bíró egy Legfelsőbb Bírósági kollégiumi véleményre hivatkozva kifejtette, hogy csak olyan bűncselekménynél van helye pótmagánvádnak, amikor nem áttételesen érvényesül a sértettnél bekövetkezett kár vagy sérelem, hanem közvetlenül. Az elsőfokú bíróság is ezt a bírósági iránymutatást követte - fűzte hozzá a bíró.
Szólt arról is, hogy az önvádra kötelezés tilalma miatt szóba sem kerülhetne a csalás miatti elmarasztalás és ugyanez igaz a hűtlen kezelésre is.
Hernádi Zsolt az ítélethirdetés után újságíróknak elmondta: örül annak, hogy a bíróság is megállapította, nem követte el a vádban foglalt bűncselekményeket.
Az ellene Horvátországban folyó büntetőperre utalva hozzáfűzte: "amiért itt vádoltak Magyarországon, az más országokban továbbra is egy nyitott kérdés, és meg kell ezeket oldani. Az igazság azért a végén győzedelmeskedni fog".
Arra a kérdésre még nem tudott válaszolni, tesznek-e jogi lépéseket a pótmagánvádlóval szemben. Hernádi Zsolt úgy fogalmazott "el kell felejteni ezt a részt az életemben, és továbbra is arra kell koncentrálni, hogy a cég előre menjen".
Az elnök-vezérigazgató szerint nem lehet megmondani, hogy egy év múlva is magyar kézben lesz-e az INA. Erről folynak a tárgyalások, a két félen múlik - mondta. Hozzátette: ha meg tudnak egyezni, akkor a Mol benne marad az INA-ban és a horvát kormánnyal együtt irányítja, ha nem, akkor a Mol továbbra is az értékesítés mellett lesz.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban