A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016 márciusában megjelent ajánlásának megfelelően fizetési késedelembe esett lakossági jelzáloghitelesek, illetve - már felmondott hitelük nyomán -követelésekkel tartozók tízezreit keresik meg a nyári hónapokban és az ősz elején a hazai hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások. A cél mielőbb rendezni az itthon még meglévő mintegy 144 ezer nem fizető (késedelmes vagy már felmondott) jelzáloghitellel rendelkező ügyfél helyzetét - olvsható az MNB közleményében.
A pénzügyi intézményeknek így meg kell kísérelni a kapcsolatfelvételt az adósokkal, kezesekkel, jelzálog-kötelezettekkel, s ennek nyomán információkat kérni tőlük, értékelni helyzetüket, illetve megoldási javaslatokat tenni. Mindehhez azonban elengedhetetlen az ügyfelek együttműködése, akik csak a sikeres közös megoldás esetén tudnak mentesülni a nem fizetett tartozás behajtásától.
A jegybanki ajánlás alapján a pénzügyi intézmények felhívó és tájékoztató levéllel, illetve személyes vagy telefonos úton kell megkíséreljék a kapcsolatfelvételt a késedelmes adós(ok)kal, kezessel, zálogkötelezettel. A megkeresés révén a pénzügyi intézmények az adósok számára, azok közreműködésével olyan megoldást találhatnak, amely hosszú távon biztosítja a hitel visszafizetését és megelőzi a hitelszerződés felmondását. Az együttműködő, pontos adatokat szolgáltató adós(ok)kal ezután 3 hónapon belül születhet írásos egyezség a közös megoldásról.
A kapcsolatfelvételkor a pénzügyi intézményeknek tájékoztatniuk kell az érintetteket többek közt a késedelmes tartozás adatairól. Az együttműködő adósoktól - kizárólag a közös megoldás kidolgozására - információkat kérnek egyebek közt munkaviszonyukra, jövedelmükre, a fedezeti ingatlan részletes jellemzőire, az életkörülményekre, s az esetleges egyéb tartozásokra vonatkozóan. A pénzügyi intézményeknek ezek alapján egyedileg elemzik azok fizetőképességét, segítő szándékkal felmérve egyebek közt a késedelem okait, az adósok jelenlegi és várható helyzetét.
Mindezek nyomán az érintett hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások - írásban, közérthető nyelven, az előnyöket és hátrányokat is ismertetve - legalább két, személyre szabott fizetésrendező megoldási javaslatot készítenek az adósoknak.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak