A jelenlegi előírás szerint a végleges útépítési engedély három évig hatályos. Nem szűnik meg az építési engedély időbeli hatálya, ha az építést három éven belül megkezdték és az építési tevékenységet folyamatosan végzik. Az új szabály pedig így szól: a jogerős építési engedély öt évig hatályos marad. Nem szűnik meg a hivatalos irat időbeli hatálya, ha a munkát öt éven belül megkezdték és az építési tevékenységet folyamatosan végzik - derül ki a tervezetből.
Eddig a három év lejárta után legfeljebb két alkalommal 2-2 évre lehetett hosszabbítani az építési engedély hatályát. A jövőben ez kétszer 3-3 évre módosul, feltéve, hogy a dokumentum megadásának időpontjában hatályos jogszabályok vagy körülmények nem változtak meg, vagy a változás az időbeli hatály meghosszabbítását érdemben nem befolyásolja.
Kapcsolódó
Változatlan maradhat az a szabály, hogy az építésügyi hatóság rövidebb - de legalább egy éves - időbeli hatályt állapíthat meg, ha a közlekedés biztonsága, a környezetvédelmi engedély, továbbá a szakhatóságok előírásai azt indokolják. A jogszabályt egyelőre nyilvános véleményezésre bocsátotta az azt kidolgozó Nemzetfejlesztési Minisztérium.
A változás egybevág a kormány bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos terveivel. Lázár János kancelláriaminiszter már több építésügyi jogszabály változtatását jelentette be ennek jegyében.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint