Érdekvédelmi szervezetek szerint áprilisban sem lenne szabad visszatérni a tantermekbe, csoportszobákba. A szülők nagy része is egyetért velük - derül ki a Népszava szombati cikkéből.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözölte azt a döntés, hogy a középiskolákban csak május 10-én indul a tantermi tanítás és csak írsábeli éretsségik lesznek, de az általános iskolák megnyitására vonatkozó április 19-i határidő korainak tartja. A tantermekben ugyanis nem tartható a megfelelő védőtávolság, s bár az oktatás-nevelésben dolgozók jelentős része április 10-ig legalább az első oltását megkapja, a tervezett nyitásig nem alakulhat ki körükben megfelelő védettség. A gyerekeket pedig nem oltják, ők nem védettek, így maguk, illetve családjuk egészségét is veszélyezteti a korai nyitás.
A lap idézi a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért Közösségben nevű szervezet véleményét. Burai Veronika közölte: sok a bizonytalan szülő, de a többség továbbra is otthon tartaná a gyermekét. Ezt az elmúlt hetekben indított online felmérésükre hivatkozva állítja, amit péntek délelőttig több mint 85 ezren töltöttek ki. Az eredményeket még értékelik, de az már most is látszik, a válaszadók mintegy 80 százaléka szerint egyértelműen biztonságosabb, ha otthon maradnak a gyerekek. Burai Veronika szerint ezt az intézményvezetőknél kérelmezhetik, amire egy kormányrendelet ad lehetőséget.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit