Németh Szilárd szerint az internetadót a szolgáltatók nem fogják az ügyfelekre terhelni, hiszen a kormánynak a bankokkal szemben is sikerült elérni, hogy ne hárítsák át ügyfeleikre a terheket - idézte a Hvg.hu a rezsibiztos szavait, amelyek az ATV reggeli adásában hangzottak el.
Németh arról is beszélt, a kormány nem fogja a kormány visszavonni az internetadót, és marad a mértéke is, a gigabájtonként 150 forintos díj, de a plafon magánszemélyek után 700, vállalkozások után 5000 forint lesz. Megismételte: a befolyt összeg nem a rendőrök és katonák béremelésére megy, hanem önerő lesz mintegy 100 milliárd forintnyi uniós forrás lehívásához, ami a hazai szélessávú internet fejlesztését szolgálja majd. Szavaiból az derült ki, hogy az internetadó kimondottan előnyös lesz az állampolgároknak és a szolgáltatóknak, ez ugyanis szerinte egy új lehetőség az internethasználat fejlesztésére. (Utóbbiról valahogy ez jutott eszünkbe: A háború: béke, A szabadság: szolgaság, A tudatlanság: erő. - a szerk.)
Utóbb megnéztük mi is a videót, abban a politikus így fogalmazott: "az ebből befolyó összeget a kormány egy külön alapként kezeli (...) ebből az adóból megteremtjük az önrészt (...) ehhez jön kb. négyszer ennyi pénz az EU-ból, ez százmilliárdos nagyságrend (...), amivel minden magyar állampolgár megkapja a lehetőséget, hogy csatlakozzon az internethez (...) ez egy sokkal nagyobb adatforgalmat generál (...) a cégek amit most elveszítenek a vámon, a réven meg fogják húzni egyébként". "Ezt az adót nem az internethasználók fizetik meg (...) ugyanezt mondták egyébként a bankadóról, ma ott tartunk, hogy a bankoknak kell visszafizetni amit az emberek zsebéből kihalásztak (...) megakadályoztuk, hogy ezt átterheljék az emberekre".
A banki extra terhek át nem hárításáról szóló kijelentéssel csak az a gond, hogy egyszerűen nem igaz. Amint arról többször is beszámoltunk, egy évvel ezelőtt egyáltalán nem volt ritka, hogy a KSH havi inflációs statisztikájában - rekordot rekordra halmozva - a banki költségek emelkedése vigye a prímet, akár 50 százalék feletti (!) év/év tempóval, amit aztán csak az ingyenes készpénzfelvétel bevezettetése és a bázishatás tudott megzabolázni.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/201410/orig/image1414584503.jpg&w=500)
Nem csak arról volt szó, hogy a tranzakciós illeték megjelent a költségekben, hanem arról, hogy gyakorlatilag minden szolgáltatás drágult. A legnagyobb mértékben persze azok a tételek emelkedtek, amelyeket tranzakciós illetéket vetettek ki, azaz a készpénzfelvétel és az átutalások díja, de magasabb lett a számlavezetés és a bankkártyák éves átlagos díja is, pedig ezekhez közvetlenül nem kapcsolódik tranzakciós adó. Emellett a bankok sorra szüntették meg a díjmentes szolgáltatásokat, ingyenes számlavezetést kínáló számlacsomagokat. Ha az internetszolgáltatók csak ennyire nem fogják/tudják majd áthárítani a netadót, szomorú idők elé néznek az ügyfeleik (is).
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)