A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn publikálja a májusi inflációs adatot, ami az elemzők várakozásai szerint 4 százalék feletti éves drágulási ütemet mutat majd.
Áprilisban véget ért az inflációcsökkenés Magyarországon, hiszen 3,6 százalékról 3,7 százalékra emelkedett az éves áremelkedési tempó. Az akkor még jelképesnek mondható emelkedés májusban karakteresebb ugrással folytatódhatott: a szakértők 4,2 százalékos inflációra számítanak
– írja a Portfolio szakértőkre hivatkozva.
A portál szerint az infláció megugrása nem azért történik, mert májusban valami óriási áremelés söpört volna végig a gazdaságon.
Tavaly májusban kezdődött el az áremelések szelídülése, ráadásul az üzemanyagárak is akkor estek egy méreteset, ezért az egy évre visszatekintő árindexben a viszonyítási alap lejjebb került- ez a bázishatás tolhatta fel az inflációs mutatót.
A mutató árstabilitástól való ideiglenes eltávolodásának az oka, hogy miközben a termékek drágulása éves viszonylatban megállt, a szolgáltatások áremelése a visszatekintő inflációra alapozó idei áremelések miatt még nem csengett le.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre