Tovább gyorsulhatott a fogyasztói árak emelkedése márciusban - mondták a Világgazdaságnak elemzők. Konszenzusuk a februárra 8,2 százalékos inflációt prognosztizált, a valós áremelkedés pedig 8,3 százalék lett. Márciusra a konszenzus 8,7 százalékos áremelkedés. A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közli a márciusra vonatkozó inflációs adatokat.
Az elemzők tovább növelték az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzésüket is, amely alapján így már 9,1 százalékos inflációt prognosztizálnak 2022-re a korábbi 7,8 százalék helyett és a 2023-as, 4,6 százalékos inflációs várakozást is 6 százalékra növelték. Nagyot gyorsult a maginfláció és az adószűrt maginfláció is. Mindkét érték 8,7 százalékon alakult márciusban a konszenzus szerint.
Kapcsolódó
Az árak alakulását befolyásolja az üzemanyagárakra bevezetett árplafon és az élelmiszerárstop időtartama és kifutása is. Erre utalt Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, aki szerint az infláció ügyében mindenképpen lépnie kell majd a kormánynak, de arról még nincsenek információk, hogy ez a felszabadítás egy csapásra vagy fokozatosan fog történni.
Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint az árstopok egy lépésben történő elengedése drasztikus inflációs megugrást hozhatna, így egyelőre a legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnik, hogy fokozatos, lépcsőzetes változással térhetnek vissza ezek a termékek és szolgáltatások a piaci árazáshoz.
Ami a monetáris politikát illeti, a beérkező friss inflációs adat aligha változtat majd a jegybank gazdaságpolitikai hozzáállásán, amely eddig is az infláció letörésére koncentrált. Az esetlegesen felfelé mutató meglepetés az inflációban csak tovább erősítené az elemző azon várakozását, hogy a jegybank akár 8 százalék fölé is emelheti az egyhetes betéti kamatot és az alapkamatot idén.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)