Miniszteri biztossá nevezték ki a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) kancellárját, Pavlik Líviát, az ő feladata lesz ugyanis az intézmény fenntartóváltását érintő jogi, gazdasági, igazgatási átalakulás levezénylése - értesült a Népszava.
Az egyetem hétfői szenátusi ülésén azt is bejelentették: az átalakulási folyamat intézményen belüli lebonyolítására egy projektszervezetet hoznak létre az egyetem különböző szintű vezetőinek részvételével.
Kapcsolódó
Augusztus végén a 168 Óra írta meg az 1960-as évektől kezdve számtalan reformot megélt közgáz egy az állam által létrehozott közhasznú alapítvány működtetné tovább. Az állami alapítvány fenntartásába leghamarabb 2019-ben kerülhet át az intézmény. Az oktatók még nem kaptak tájékoztatást a változtatásokról.
A fotó forrása: Földi D. Attila/Napi
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta