Az Ikea-éttermek egyik legnépszerűbb étele a húsgolyó, amelyből az 1985 óta kapható hagyományos mellett már van csirkés, a vegeteriánusoknak zöldséges, valamint tőkehalas és lazacos változat, a cég most bővítené szeretné a golyópalettát.
Jön ugyanis az a növényi alapú fehérjegolyó. Az új golyóban többek között borsófehérje és borsókeményítő, burgonyapehely, zab és alma kap helyet. "Szeretnénk, ha több növényi alapú és kevésbé környezetterhelő élelmiszert kínálhatnánk vendégeinknek. Az alacsonyabb környezeti terhelés és a növényi összetevők miatt ezek az alternatív ételek lényegesen fenntarthatóbbak, mint például a vörös húsok és a sertéshús" - mondta Michael La Cour, az Ikea élelmiszer-üzletágának AB ügyvezető igazgatója.
A fehérjegolyó első körben 2020 februárjában kezdi tesztelni, az eladás kezdete pedig 2020 augusztusára várható.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt