A működési támogatás fennmaradó további 50 százalékát, valamint ha a köztartozások és a 90 napon túl lejárt szállítói tartozások mértéke nem éri el az utalt működési támogatás 50 százalékát, akkor az így fennmaradó részt elsődlegesen a közreműködőkkel, személyes közreműködőkkel, szabadfoglalkoztatás keretében egészségügyi tevékenységet végzőkkel szemben fennálló tartozások csökkentésére kell fordítani.
Az ezen felül maradó összegből a 2014. május 31-én lejártnak minősülő, más egészségügyi szolgáltató felé fennálló tartozásokat, ezt követően pedig a gyógyító-megelőző ellátás közvetlen költségeként könyvelt, 2014. május 31-én lejártnak minősülő szállítói tartozásokat kell csökkenteni. (A kötelezettségek kiegyenlítése során a tőketartozáshoz kapcsolódó kamattartozások is figyelembe vehetőek.)
A várólista így rövidülhet
A maradék rendelkezésre álló működési támogatásból az intézményi várólistát, illetve betegfogadási listát kell rövidíteni. Mindezt úgy, hogy a legrégebben várakozó betegek ellátását, a 2013. szeptember - december hónapokban jelentett és elszámolt esetszámon felül kell teljesítenie az egészségügyi szolgáltatónak legkésőbb 2014. december 31-ig, azonban ennek során nem vehetik figyelembe a 2013 decemberében utalványozott, térd- és csípőprotézis műtétekre biztosított többletfinanszírozási keret terhére már elszámolt vagy tervezett ellátás eseteit.
A működési támogatást 2014. augusztus 31-ig kell az egészségügyi szolgáltatóknak felhasználni azzal, hogy amennyiben a támogatást a várólista, illetve betegfogadási lista csökkentésére fordítják, úgy ezen határidőig a 2014. szeptember 1. - 2014. december 31. napja közötti ellátások tervét kell megküldeniük TAJ szinten az OEP részére, az ellátási eset azonosítójának és a tervezett ellátás időpontjának feltüntetésével együtt.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el