Szombattól keddig a Dunántúlon nagy mennyiségű csapadék hullott, többnyire 50-100 milliméter, de sokfelé e fölötti mennyiség is előfordult. Az augusztus végi rekord alacsony dunai vízállasok után árhullámok vonulnak le a folyókon, és többfelé súlyos károkat okozó villámárvizek is előfordultak. Ezeken a területeken a talaj teljesen telített nedvességgel, ezzel szemben a keleti országrészben jóval kevesebb esett, sőt egyes körzetek szinte teljesen kimaradtak a csapadékból. Alig esett például Debrecen és Nyíregyháza térségében, itt 100 milliméternél is több csapadék hiányzik a talajból - idézi a portál a met.hu prognózisát.
A hőösszeg többlete miatt az átlagosnál nagyjából két héttel előrébb járnak az érési folyamatok szinte minden növényünknél. A napraforgó beérett, ahol a csapadékos idő nem hátráltatja, ott az aratása is folyamatban van. A kukorica a teljes érés-növényszáradás fenológiai fázisában jár, így többfelé elkezdődött ennek az aratása is. A korai betakarítás miatt elegendő idő lesz az őszi vetések előkészítésére és elvégzésére. A repcemag sokfelé a talajban van, és az augusztusi vetések helyenként már szikleveles állapotban vannak. A Dunántúlon ugyanakkor az eső megakasztotta a betakarítást, ezért a felázott talajra napokig nem lehet gépekkel rámenni és a termésnek is száradnia kell. Ezzel szemben a Nyírségben és a Hajdúságban továbbra is lehet haladni, de az elvetett repce a száraz talajban nem kel ki.
Kapcsolódó
Az előttünk álló napokban nagyrészt napos, száraz, meleg idő valószínű. A részletes előrejelzést itt olvashatja
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető