Szombaton a délutáni óráktól az ország északkeleti harmadán helyenként erősebben megnövekszik a felhőzet, másutt gomolyfelhős, napos idő valószínű. Az Északi-középhegységben, a Nyírségben zápor, egy-egy zivatar is lehet. Éjszaka már nem valószínű csapadék, de északkeleten még felhősebb körzetek is lesznek. Megélénkül, a Nyírségben, a Nyugat-Dunántúlon megerősödik az északi, északnyugati szél. A hőmérséklet kora délután 23 és 28, késő este 14 és 22 fok között várható. Hajnalra többnyire 8 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet.
Vasárnap napközben változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett mindenütt számíthatunk napsütésre. Keleten, északkeleten néhol még zápor kialakulhat. Megélénkül, a Nyírségben meg is erősödik az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul, a magasabb értékek a nagyvárosokban, vízpartokon lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható.
Hétfőn gomolyfelhős, túlnyomóan napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 27 fok körül alakul.
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Zsuzsanna
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap