Az előző elnök, Gémesi György, Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) lemondott a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló társulás elnöki posztjáról, amit november 5-én jelentettek be.
Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd leállította az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem október 31-én átvette a területen a szemétszállítás irányítását.
A polgármesteri hivatal közleménye szerint a taggyűlésen 84 település vezetője vett részt, 82-en szavaztak, közülük 64-en Fördős Attilát választották. A többi szavazatot - egy érvénytelen szavazat mellett - a kosdi polgármester, Kurdi Ferenc kapta.
Az új elnök elsődleges célja a minőségi szolgáltatás lehető legrövidebb időn belüli visszaállítása. "Ennek feltételrendszere a finanszírozás, a költségszerkezet átvilágítása, a költséghányadok megtakarítási lehetőségének feltárása, és új vezető választása a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. élére" - mondta Fördős Attila a közlemény szerint. Az átadás-átvételre december 31-ig sor kerül a volt és az új elnök között.
Ezt olvasta már? Megvették a kukaholding szemetét.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is