A Huawei Technologies tájékoztatása szerint a Tech4Green - Digital Power Summit konferencia az olyan új technológiák, mint a mesterséges intelligencia, a felhőszámítástechnika vagy a Big Data jelentőségét mutatta be a klímasemlegesség felé vezető úton - írja az MTI.
A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország szempontjából a legfontosabb technológiák a digitalizációhoz és az energiahatékonyságot javító zöldtechnológiákhoz kapcsolódnak.
Palkovics László kiemelte, hogy a jövő egyik legfontosabb technológiája az akkumulátor, az energiatárolás lesz, Magyarország pedig azt a célt tűzte ki, hogy Európában a második legnagyobb gyártási kapacitással bíró tagállam legyen Németország után.
A Mesterséges Intelligencia Stratégia kapcsán a miniszter jelezte, hogy az MI alkalmazások és platformok jelentős része ma már azzal foglalkozik, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát a zöldgazdaság területén hasznosítani.
A Huawei Technologies tájékoztatása szerint az aláírt dokumentum rögzíti, hogy a Huawei továbbra is szorosan együttműködik hazai oktatási intézményekkel, innovációkkal és tudástranszferrel támogatva a digitális oktatás fejlesztését. A vállalat intelligens kampusz-megoldások tesztelésével és indításával támogatja a magyarországi felsőoktatást, folytatja a Wi-Fi rendszerek és a szélessávú hálózat fejlesztését az oktatási intézményekben, valamint intelligens együttműködési és virtuális asztali megoldásokat kínál a távoktatás hatékonyságának növelése érdekében.
A Huawei folytatja a tehetséges mérnök-informatikusok, összesen mintegy kétezer magyar diák képzésének támogatását is a magyarországi egyetemeken, a minisztériummal 2019-ben aláírt megállapodás szerint.
A Huawei továbbra is törekszik arra, hogy Magyarország vezető szerepet játsszon az 5G-technológiában és annak alkalmazásában. A vállalat elkötelezett az 5G-technológia kereskedelmi felhasználásának gyorsításában, hogy minden hazai iparág kihasználhassa az Ipar 4.0 előnyeit.
Az együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium vállalta, hogy továbbra is biztosítja az ötödik generációs hálózatok fejlesztéséhez a nyitott és diszkrimináció-mentes üzleti környezetet Magyarországon.
A kis- és közepes vállalkozások digitális képességeinek fejlesztése érdekében a Huawei és a minisztérium edukációs kampányt kíván indítani, hogy az infokommunikáció előnyei mellett hasznos és egyszerű megoldásokat is bemutassanak a kkv-k számára.
A közleményben a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója jelezte azt is, hogy a vállalat okosváros megoldásaival szeretne hozzájárulni Magyarországon a fenntarthatóság és a környezetvédelem biztosításához, valamint az életkörülmények javításához.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt