A napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre, az ország északkeleti harmadában zártabb felhőzetre is számíthatunk. Több helyen valószínű zápor, zivatar; délnyugaton kisebb a csapadék esélye. Az északkeleti szél északon megélénkül, zivatarok környezetében a szél átmenetileg viharossá is fokozódhat - írja az OMSZ.
Szerdán az ország délnyugati részének kivitelével elszórtan, nagyobb eséllyel a Dunántúl északi felében valószínűek zivatarok viharos szél (60-80 km/h) és egy-egy helyen lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (15-25 mm) kíséretében. Egy-egy zivatarban főként északnyugaton jégeső (1-2 cm körüli, esetleg efeletti átmérővel), illetve 80 km/h feletti széllökés esetleg kialakulhat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között várható, a tartósabban napos déli és keleti részeken lehet a melegebb. Késő estére 17 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. (Nagy a baj - veszélyben egy alapvető élelmiszer?)
A kép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás