A kormány a takarékoskodást magán kezdi és 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami intézmények és gazdasági társaságok részére - közölte az MTI-nek küldött közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Megjelent a hőmérséklet rendelet
Október 1-jétől az állami intézményekben a hőmérséklet a 18 Celsius-fokot nem haladhatja meg, a szabályozás alól kivételt képeznek az egészségügyi-, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális és a gyermekvédelmi intézmények, valamint a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények - derül ki a hétfőn este a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.
A középiskolákban és a szakképző intézményekben legalább 18 Celsius-foknak kell lenni, azokban a köznevelési intézményekben pedig, ahova 14 év alattiak járnak vagyis az általános iskolákban legalább 20 Celsius-fokot kell biztosítani - írják.
A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint a köziskolákban túl kevés a 18 fok.
Az RTL Híradónak nyilatkozó házi gyermekorvos szerint megfelelő öltözködéssel, székpárna használatával a gyermek önmagában a 18 fokos tanteremtől nem fázhat meg, azonban a komfortérzete csökkenhet, ami mellett nem kényelmes tanulni.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák