Hogy pontosan hány embert bocsátottak el, egyelőre nem tudni. Annyi biztos, hogy a kulturális közfoglalkoztatási program indulásakor, 2013-ban nagyjából négyezer ember foglalkoztatásához biztosított 2,5 milliárd forintos keretet az állam - írja cikkében a 168 Óra.
Csóti Csaba a kulturális közmunkarendszert felháborítónak tartja, rajtuk kívül senki nem tiltakozott a bevezetése ellen. Pedig rengeteg visszásság történt. Előfordult, hogy egy kulturális intézményben - például könyvtárban, közgyűjteményben művelődési házban - állományban lévő munkatársaknak felmondtak, majd kevesebb pénzért, közmunkásként szerződtették őket vissza. Még gyakoribb, hogy más diplomával rendelkező pályakezdőket vettek fel kulturális közmunkásnak.
A kulturális közfoglalkoztatás burkolt létszámleépítés volt. A bérüket nem az adott intézményeknek vagy a helyi önkormányzatoknak kellett fizetni, hanem állami keretből finanszírozták. Előre látható volt, hogy az állam előbb-utóbb elbocsátja őket - nyilatkozta a szakszervezeti vezető. (Eltűnnek a közmunkások?)
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
