A kormoránok az idén szokatlanul nagy kárt okoztak az ivadékokban, ami a következő két év termelésére hat negatívan. Az árak a tavalyinál 10 százalékkal magasabbak, és várhatóan tovább emelkednek - idézi a napilap cikkét az MTI.
A szokatlanul korán felpörgő, főként Romániába, Lengyelországba és Németországba irányuló kivitel láttán a MA-HAL februárban felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a halgazdálkodóknak nincsenek pluszkészleteik. A busa például teljesen eltűnt a piacról, de a pontyexport is jóval nagyobb volt a szokásosnál.
"Március végén ilyen kevés hal még nem volt Magyarországon, és szinte biztos, hogy ez a készlet nem tart ki addig, amíg a tavasszal telepített egyedek elérik a másfél kilós súlyt, így május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból" - mondta a lapnak Lévai Ferenc. Hozzátette: most mindenki arra törekszik, hogy a meglévő vevőit kiszolgálja - a piaci halárusokat, a nagy áruházláncokat és a horgászegyesületeket -, de az exportigényeket már nem tudják kielégíteni. Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy a hazai kereslet egyre nő, ami megnövekedett halfogyasztást jelez.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit