A nyomozó hatóság a mai napon biztosította az ügyiratok megismerését az arra jogosultaknak, és az iratokat az érdemi ügyészi döntés meghozatala céljából átadta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészségnek.
Az ügyben korábban igazságügyi szakértői vélemény állapította meg, hogy a gyanúsított telefonjáról a baleset időpontját követően adattörlés történt. A telefon további vizsgálata érdekében másik szakértő is kirendelésre került. Az újabb szakvéleményt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda értékelte-elemezte. A rendőrség ez alapján - pár nappal ezelőtt - jelentésében megállapította, hogy az első szakértő a véleményében tévesen állította az adattörlés tényét.
A történtek miatt a fővárosi főügyész az Igazságügyi Szakértői Kamaránál fegyelmi eljárást kezdeményezett. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a gyanúsított letartóztatásának egyik oka, a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, ezért a 30 napon belül elkészítendő vádiratában a kényszerintézkedés fenntartását fogja indítványozni.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Rövid határidőn belül fontos döntést kell hozniuk a fiataloknak
Az Iránytű Intézet szerint kormányváltó a hangulat Magyarországon