Háromnapos gyászt hirdettek a phenjani hatóságok Észak-Koreában Fidel Castro kubai vezető halála miatt - közölte hétfőn az állami sajtó.A kommunista vezetésű ázsiai ország vezetése elrendelte, hogy a középületeken kitett zászlókat engedjék félárbocra Fidel Castro tiszteletére, aki pénteken halt meg.
Sajtóértesülések Phenjant magas rangú küldöttség képviseli Kubában Castro temetésén. Pak Pong Csu miniszterelnök és Kim Jong Nam, a Legfelsőbb Népi Gyűlés Elnökségének elnöke még szombaton gyásztáviratban fejezte ki részvétét Fidel Castro testvérének, Raúl Castrónak, Kuba jelenlegi vezetőjének. "A kubai forradalom és a két ország közötti baráti-testvéri kapcsolatok érdekében véghez vitt tettei örökké fennmaradnak" - állt az üzenetben.
Havannát és Phenjant korábban az Amerika-ellenesség és a közös kommunista ideológiai alapok kötötték össze. Castro 1986-ban járt is Észak-Koreában, ahol az államalapító Kim Ir Szennel is találkozott. Phenjan azonban távolságtartóbb lett Havannával szemben, miután Kuba és az Egyesült Államok 2014-ben megállapodott a két ország kapcsolatainak normalizálásáról.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt