Az Orbán Viktor vezette két 2010 utáni kormány idején megduplázódott a gáz ára a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kabinetek idején fizetett költséghez képest - írja a Népszava a KSH adataira támaszkodva. Egy köbméter gáz az szociálliberális kormányok idején átlag 66 forintba került, míg 2010 és 2018 között 113 forintba.
Az 1998 és 2002 közötti Orbán-kormány 70 százalékkal vitte fel a fűtési energiahordozó árát az azt megelőző négy évhez képest. A lakossági gázdíjak 2011 februárjában, októberében és 2012 februárjában is nőttek, emellett végleg megszüntették a szociális gázár-támogatást, amit az IMF és az EU is követelt.
A KSH-adatok szerint a hazai lakossági gáztarifa 2012-ben érte el eddigi csúcsát, köbméterenként 136 forinttal. A nagy propagandával kísért rezsicsökkentés nyomán 101 forintra mérséklődött ez az összeg. Ennél a szociálliberális kormányok idején több mint hat évig olcsóbb volt a gáz, azaz a Fidesz-kormány jórészt a saját emeléseit törölte el.
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre