Gyorsan töltik fel a hazai kereskedelmi földgáztárolókat: naponta 18 millió köbméterrel gyarapodik a készlet - írja a Magyar Nemzet. A befogadók töltöttsége megközelíti a 60 százalékot, ami azt jelenti, hogy összesen hozzávetőleg 2,6 milliárd köbméter földgáz van bepumpálva.
Ez a készletszint szokatlanul magas. Tavaly például október közepén érte el a töltöttség a 45 százalékos arányt, ami kétmilliárd köbméter körüli mennyiséget jelentett. A mostani adatok azonban megtévesztők, a kormányzat ugyanis a napilag értesülései szerit nem a magyar lakosságnak halmozta fel a tartalékok jelentős részét, hanem az orosz állami gázipari óriásnak, a Gazpromnak végez bértárolást.
Kapcsolódó
A kormány még július elején állapodott meg a céggel a gáz magyarországi betárolásáról. Az egyezséget sajtóhírek szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kötötte Moszkvában a Gazprom vezérigazgatójával, Alekszej Millerrel.
A kabinet nem közölte, mekkora gázmennyiség befogadásáról szól a szerződés, értesüléseik szerint azonban egymilliárd köbméter gáz bértárolásáról lehet szó. A Gazprom készleteivel csak az orosz vállalat rendelkezhet, amely vélhetően valamelyik térségbeli országnak, például Szerbiának ad majd el a tartalékából.
(A nyitókép forrás: Shutterstock.com)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
Fény derült rá, ez okozta az egyiptomi tengeralattjáró tragédiáját

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

MBH elemzés: venni kell a Mol-papírokat
