A 27 uniós tagállamban 2022-ben eddig minden hónapban kevesebb gáz fogyott, mint amit a korábbi években megszokhattunk.
Magyarországon ez a folyamat kicsit később indult meg. A G7 által összegyűjtött napi forgalmi adatok alapján január-februárban is csak minimális mértékben csökkent a hazai gázfogyasztás, márciusban és áprilisban pedig még nőtt is. Ennek az egyik magyarázata egész biztosan az, hogy itthon a lakosság az év első felében még nem szembesült az energiaárak emelkedésével.
Miközben az európai háztartások tavasszal az áramért átlagosan már 45 százalékkal fizettek többet, mint egy évvel korábban, a földgázszolgáltatás pedig közel duplájára drágult, addig itthon nem változtak a díjak.
Augusztus elején azonban elszakadtunk a korábbi trendektől Magyarországon. Ekkor már túl voltunk a rezsiemelésen, így a fordulat akár ennek is lehet hatása, ám mivel ez még egyértelműen nem fűtési időszak, sokkal valószínűbb, hogy az ipari fogyasztók alkalmazkodását láthattuk. Ettől kezdve pedig az idei felhasználás már nem ment vissza a korábban megszokott szintre, sőt, ahogy beléptünk a fűtési szezonba, egyre jobban elmaradt tőle.
Az elmúlt hónapokban egyértelműen kevesebb gázt használunk, mint amennyit a hőmérséklet indokolna.
- írja a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Lecsapna a Huawei az Nvidia helyére a kínai chip piacon

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

422 km: Volt, aki kétszer is körbefutotta a Balatont egy hétvége alatt
