A vádirat szerint Gáspár Győző 2012 és 2016 között több nagy értékű személyautót hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg. Összesen tizenkilencmillió forinttal károsította meg az államkasszát.
Az eljárás alatt végül a kárt teljes egészében megtérítette. A vádiratban az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozza - közölte az M1.
Gáspár Győzőt korábban sikkasztással is vádolták, de a NAV nyáron hozott határozata szerint "a beszerzett bizonyítékok alapján nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani azt, hogy" a sikkasztás bűntettét elkövette volna. A celebet azzal vádolták, hogy az édesapja érdekkörébe tartozó egyik, román székhelyű cég magyarországi, a Sberbanknál vezetett számlájáról 50,4 millió forintot vett ki, azt magára és családjára költötte és ezután nem adózott.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg