A közüzemi lopással vádolt Galambos Lajos nem köt vádalkut, így elúszott annak lehetősége, hogy automatikusan rövidüljön az a legfeljebb 12 éves börtönbüntetése, amely a vádirat és a halmazati szabályok alapján kiszabható rá. Az új büntetőeljárási törvény ugyanis lehetőséget ad a vádalkura, illetve az ügyész, a védő és a vádlott közötti egyezségre, amely a tárgyalási jogról való lemondást takarja - írta cikkében a Blikk.
Ha egy ilyen egyezségbe belementem volna, azzal a bűnösségemet ismertem volna el, amiről szó sem lehet. Ártatlan vagyok, meg fogom védeni az igazamat. Harcolok tovább! - mondta Galambos Lajos.
Az előkészítő ülésen Galambos úrnak kellett volna arról nyilatkoznia, hogy a bűnösségét beismeri, illetve a beismeréssel érintett körben a tárgyaláshoz való jogáról lemond, de védencem ettől elzárkózott, és az egyes vádpontokat cáfoló és annak ténybeli tévedéseit megvilágító védekezést terjesztett elő - nyilatkozta a lapnak Fröhlich Krisztián, a mulatós zene egykori sztárjának ügyvédje.
Bírócsere miatt kezdődött újra a zenész és 9 társa ellen indított büntetőper, de a Budaörsi Járási Ügyészség 2017 januári vádemelése változatlan maradt. Ennek értelmében 2-12 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti Lajcsit, aki 2015 szeptemberi letartóztatása után már 125 napot töltött rács mögött.
Galambos Lajos ellen társtettesként elkövetett, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és szintén társtettesként elkövetett vesztegetés miatt indult büntetőeljárás. A vádiratban szakértői becslésekre alapozták a károkozás mértékét: eszerint a zenész áramot 30 millió, vizet 16 millió, gázt pedig 4,7 millió forint értékben vételezett szabálytalanul mocsai birtokán és egy tatai apartmanházban. A közműszolgáltatók időközben elismerték, nincs semmilyen követelésük Galambossal szemben - írta a Blikk.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek