Közérdekű adatkérésben kikértem, hogy a fóti gyermekotthonban élő gyerekeket pontosan hova tervezik vinni - kit, hova, mikor, és mi a szakmai terv. Az EMMI-től az az elképesztő válasz jött, hogy a fóti gyermekek elhelyezése "döntés megalapozását szolgáló adat", és mint ilyen, 10 évig titkos. Mivel nyilvánvalóan megszületett már a döntés, csak titkolják, pert indítok az EMMI ellen - írja Facebook-posztjában a független képviselőként politizáló Szél Bernadett.
Az ügy előzménye, hogy 2017. januárjában a kormány bejelentette, úgy döntött, hogy a befogadó szemlélet érvényesítése érdekében a gyermekváros 2018 közepén befejezi a gyermekvédelmi szolgáltatást. A gyermekekről és az ott lévő 150 dolgozóról gondoskodni fognak. A bezárásról azóta kiderült, hogy idén nyárig valósul meg, a gyerekvédelmi feladatok egy részének ellátását a Zalaegerszegen és Kalocsán európai uniós forrásból megvalósuló új, korszerű férőhelyek garantálják majd. Ezen kívül Aszódon és Budapesten helyezik el a fóti gyerekeket.
Kapcsolódó
Szél Bernadett szerint viszont két hónappal a bezárás előtt komoly gondok vannak. "Az aszódi helyszín egy düledező romhalmaz, oda se gyermek, se más nem költözhet, a többi helyszínre meg várólista van és különben sem tudtak semmit a vezetők" - írta bejegyzésében, melyben hangot annak a nézetének, hogy "láthatóan azt hiszi a kormány, azt csinál, amit akar és mindezt titokban, sötétben és csendben megteheti".
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe