Túljuthatott mélypontján a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség gazdaságainak aktivitási visszaesése, és valószínűleg már megkezdődött az élénkülés - vélik a svájci UBS londoni elemzői. A UBS aktivitás-előrejelző modellje alapján kidolgozott, két-három hónapra előremutató gazdasági indikátor Lengyelország és Törökország esetében "egészen látható módon" javult, ami azt jelenti, hogy ezekben a gazdaságokban az idei első negyedévben a gazdasági aktivitás élénkülése várható - állítják a szakértők.

Magyarország és Csehország esetében az előrejelző mutató az elmúlt hónapokban oldalazó mozgást végzett, a legutóbbi időszakban azonban a magyar gazdaságra vonatkoztatva valamelyest javult. Az idén így 0,6 százalékos, 2014-re pedig 1,5 százalékos gazdasági növekedést jósolnak hazánk számára.

Az ünnepek sem segítettek a régión

A UBS elemzői szerint az általuk vizsgált feltörekvő térség - amelybe a közép-európai EU-tagállamok mellett Oroszország, Izrael, Törökország és Dél-Afrika is beletartozik - a tavalyi negyedik negyedévben túljuthatott az aktivitási mélyponton, és mára - igaz, óvatos, a korábbiaknál lassabb - élénkülés vehette kezdetét ebben a csoportban.

A vártnál rosszabb tavalyi negyedik negyedévi térségi GDP-adatokkal kapcsolatban a cég szakértői kiemelték, hogy a gyenge euróövezeti teljesítmény miatt nem volt meglepő a felzárkózó gazdaságok lassulása. Mindemellett a régió egyes gazdaságai a decemberi naptári hatásokat is megszenvedhették, tekintettel arra, hogy karácsony előestéje, valamint első és második napja is hétköznapra esett 2012-ben. Egy évvel korábban viszont egy szombattól hétfőig tartó időszakot érintettek a karácsonyi ünnepek, és ez a tényező is megterhelhette az éves összevetésű GDP-adatokat.

Mások inkább magyar recessziót várnak

Visszatérve a magyar prognózishoz, a UBS előrejelzése jóval derűlátóbb a londoni vélemények recessziót valószínűsítő átlagánál, viszont alulmúlja a magyar kormány 0,9 százalékos növekedési várakozását. Igaz, utóbbit a vártnál is gyengébb 2012 negyedik negyedéves GDP-adat okán felüvizsgálhatja a kabinet.

A JP Morgan az idén a korábban várt stagnálás helyett 0,5 százalékos GDP-csökkenést valószínűsít, mégpedig részben a tavalyi gyenge teljesítmény negatív áthúzódó hatása miatt. Lefelé módosították kamatprognózisukat is, a friss előrejelzés szerint az év közepére 4,5 százalékig vághat az MNB. A cég szakértői szerint az éves magyarországi infláció már a következő hónapokban az MNB 3 százalékos célszintje alá süllyedhet, az éves átlagos pénzromlási ütem 2,9 százalékra apadhat. A JP Morgan elemzői azzal számolnak, hogy a háztartási áram- és földgázdíjszabások 10 százalékos csökkentésének hatására márciusra vagy áprilisra valószínűleg 2,5 százalékig süllyed a tizenkét havi magyarországi infláció üteme.

Amint arról beszámoltunk, a BofA Merrill Lynch feltörekvő piaci elemzője szerint  Magyarország 0,3 százalékos GDP-csökkenéssel számolhat, szemben a lengyel gazdaságtól várt 1,4 százalékos növekedéssel. A Nomura szakértője szerint a kormány 0,9 százalékos GDP-növekedési prognózisa teljesen irreális, bár az, hogy a tavaly többször is jelentősen módosított költségvetés után az idén egy büdzsé van, jó hatással lehet a gazdaságra.